Juhász Zsófia egykori diakonissza jelmondata záróakkordként hangzott el a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) március 27-i hálaadó estjén. A magyar közmédia Jónak lenni jó! című adventi adománygyűjtő műsorfolyamának 2016-ban az MRSZ lett a kedvezményezettje. A támogatókat jelképes ajándékkal köszöntötték a Duna Palotában megrendezett szeretetvendégség keretében.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszönetnyilvánításában kiemelte, hogy bár Magyarországon az adakozási kultúra még gyerekcipőben jár, a Jónak lenni jó! keretében történő megmozdulások egy szinttel feljebb emelték azt. Annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az adakozó és a megajándékozott az egyszerű köszönetmondásban is találkozzon. Mint mondta: „az adományozó úgy köszöni meg Istentől kapott tehetségét, javait, hogy megnyitja életét a szűkölködők előtt”. Beszédében megköszönte a Magyar Televízió valamennyi dolgozójának munkáját, a Református Szeretetszolgálat munkatársainak szolgálatát, azoknak az ismert embereknek az elköteleződését, akik hírnevüket adták a kezdeményezéshez, hiszen – mint mondta – „az adakozás tanulásának legegyszerűbb módja, ha megnézzük, hogyan teszik ezt példaképeink”. Valamennyi felajánlásért hálát adott, megfogalmazva, hogy ki-ki, ha a maga életéből önzetlenül nyit mások felé és segít, az minden esetben köszönetre méltó.

Gazdag szívű emberek

261 millió forintnyi felajánlás gyűlt össze a Magyar Református Szeretetszolgálat sokrétű áldozatos munkájának támogatására a közmédia idei adománygyűjtő akciója során.
„Közszolgaként minden ilyen alkalom komoly visszajelzés számunkra, hogy a munkánk hasznos, hatékony és van értelme. Öt éve indítottunk útjára a Jónak lenni jó-t, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha valami igazán közszolgálati feladat, az a segítségnyújtás, egymás megszólítása” – mondta Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektjeinek főszerkesztője. Az adventi időszakot alkalmas táptalajnak tartják az ilyen és hasonló gondolatok befogadására, ezért is szervezik ezt a közszolgálati akciót mindig több hetesre. „Így van idő felkészülni a karácsonyra, Jézus születésére, másrészt szívünket is szélesebbre tárni, megnyitni szemünket a látásra, fülünket a hallásra, ha beteg, kiszolgáltatott embereken, családokon kell segíteni, mindenkinek a maga lehetősége szerint” – mondta. A Magyar Termék Nagydíjjal is megajándékozott műsor nemcsak hazai színészeket, művészeket, sportolókat tudott megszólítani, hanem olyan nemzetközi hírességeket is, mint Terence Hill vagy Jean-Paul Belmondo francia filmszínész, producer. „Legalább olyan fontosnak tartjuk azokat, akik abból a kicsiből is adtak, amijük van, mint azokat vállalkozókat, akik úgy adtak, hogy volt miből” – hangsúlyozta a főszerkesztő.

Beszterczey András, az MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője is köszönetét fejezte ki a támogatóknak a szeretetükért és az adományaikért, az MTVA-nak a műsorért, mely a jótékonysági akció keretét biztosította, a Szeretetszolgálat a munkatársainak kitartásáért. „Mindez nem történhetett volna meg, ha ebben „szuperhősös” korban a hétköznapok hősei, akik itt ülnek közöttünk, nem hétköznapi tetteikkel nem segítik szolgálatunkat” – összegezte. Beszédében rámutatott arra, hogy a Szeretetszolgálatnál az egész év az adventi kampány jegyében telik, vagyis azt követően is folyamatos vállalt szolgálatuk: az elesettek segítése.

A jelenlévők Juhász Márton, a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójának előadásában megismerhették az MRSZ létrejöttének körülményeit és az azóta eltelt tizenegy év szerteágazó segítő tevékenységét. Juhász Márton emlékeztetett, hogy a Jónak lenni jó program kapcsán úgy határozott a szervezet, hogy megvalósítja az Együtt a gyógyulásért programot.
Ennek keretében Debrecenben és Budapesten tervezik egy-egy gyermekház létrehozását, ahol a kis településekről nagyvárosi kórházba kerülő kisgyermekek szüleinek biztosítanak önsegítő csoportokon keresztül mentális segítségnyújtást és szállást, melyet sokszor nem tudnak finanszírozni a hozzátartozók.
A vezető megosztott egy kedves történet egy alulról jövő kezdeményezésről, mely során egy ötezer forintos vásárlási utalványból százezer forintot meghaladó összeg lett, melyet a gyermekházak működtetésére fordítanak, megalapozva az Együtt a gyógyulásért program fenntarthatóságát, biztosítva a szükséges szakmai segítséget és finanszírozva a fenntartási
költségeket. >>>
A kezdeményezésről bővebben a ww.jobbadni.hu oldalon olvashatnak, felajánlásokat a
segitek@jobbadni.hu címen lehet tenni.

A rendezvényen Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc díjas magyar népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője zenekarával ajándékozta meg a jelenlévőket a Kárpát-medence gazdag zenei repertoárjából válogatva.

Szoták Orsolya, fotó: Dimény András
forrás: www.reformatus.hu