2017. november 17-én pénteken 8 órakor kezdődő istentisztelet keretében adta át a Békéscsabai Református Egyházközség küldöttsége a vándorbibliát. A reformáció 500. évfordulójára egy példányban készült, csaknem négy kilogrammot nyomó, 1400 oldalas díszkötésű Biblia bejárja a tiszántúli egyházkerület mind a 414 gyülekezetét és egy év alatt így olvassuk végig a Szentírást. Egy emlékkönyv is végigkíséri a Biblia útját, melybe a gyülekezetek írhatnak bele néhány gondolatot.

A Gyulai Református Gyülekezet oldalára a következő bejegyzés került:

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van:
Isten ajándéka ez”
(Ef 2, 8)

Isten iránti hálával vettük kezünkbe a „vándorbibliát”, amely nemcsak a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteit járja be, hanem kézről-kézre vándorolt a Gyulai Református Gyülekezetben is. Bejárta az egyházközség intézményeit (iskola, óvoda, házi segítségnyújtó szolgálat) és ennek a napnak a gyülekezeti alkalmait. A legkisebb ujjak csodálkozva tapogatták méretei miatt, kíváncsi szemek böngészték lapjait, imára kulcsolt kezek adtak hálát élő üzenetéért. A következő alkalmakon szólt ebből a Bibliából Isten Igéje: reggeli istentiszteleten, konfirmációi előkészítő órán, ifjúsági bibliaórán, presbiteri alkalmon, fiatalok bibliakörén.

Deformálódott szívünk a következő reformáló Igét kapta a mai napon:

 „Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4, 7-8)

A bejegyzést  az egyházközség és iskola elöljáróinak  aláírása zárta.