Gyászhír

Mély fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy
Kósa Ferenc
gyülekezetünk főgondnoka
2022. május 8-án, 77 éves korában elhunyt.

Hordozzuk imádságban gyászoló feleségét, gyermekeit, unokáit, szeretteit.

Isten igéje adjon vigasztalást mindannyiuknak:

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /Róma 8,38-39/

Kósa Ferenc
főgondnok

„Ne félj, csak higgy!” Márk evangéliuma” (5,36)

1944-ben születtem, Gyulán, lelkészcsaládban, és ehhez illő neveltetésben volt részem. A Szarvasi Mezőgazdasági Főiskola öntözéses növénytermesztés szakán végeztem. Először a Szabolcs megyei Gáván, az ottani tsz-ben kezdtem el dolgozni, majd huzamosabb ideig a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságon, végül a Környezetvédelmi Felügyelőségtől mentem nyugdíjba. Feleségemmel együtt a gyulai gyülekezet tagjai vagyunk. Három gyermekünk és hat unokánk van. Isten igéje kiskamasz koromban érintett meg, amikor még tartott az ébredés időszaka. A hitet azonban nem lehet örökölni, és megtérésemet is csak egy hosszú folyamatként tudom leírni. Hitem pl. sokat épült az utóbbi évek során is, annak kapcsán, hogy gyülekezetünk hitélete megpezsdült. Mostani szolgálatom a negyedik presbiteri ciklusom, elsősorban média ügyekkel foglalkoztam. Gyülekezetünk saját sajtójába írtam anyagokat, de sok írásom jelent meg a világi médiában is, azzal a céllal, hogy gyülekezetünk életével az egyháztagokon kívül mások is megismerkedhessenek. Jelenleg a főgondnoki szolgálatot töltöm be.