Bagyinszki Zoltánné
igazgatási gondnok

Bagyinszki Zoltánné (Albert Erzsébet) vagyok – 62 éves és 1969-óta tagja a Gyulai Református Gyülekezetnek, immár 25 éve presbiter. A 2017. évi választáskor pedig Igazgatási gondnoki szolgálatra hívott el az Úr.

Házasságban élünk, két felnőtt gyermekünk és 2 unokánk van – akik Budapesten élnek.

Szakmai terület, melyen 41 évet töltöttem szociális ellátás, szociális képzés. Életemben a 274. ének 3. szakasza a vezérfonal

„Csak légy egy kissé áldott csendben,
Magadban békességre lelsz,
Az Úr rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.”

A gyülekezetben  a diakónia, a beteglátogatás, szeretetszolgálat az a terület ahol szolgálatot végzek.