Dr. Csordás Attila László
presbiter

“Bízz az ÚRban teljes szíved­ből, és ne a magad értelmére támaszkodj! Minden utadon őrá gondolj, akkor ő igazgatni fogja útjaidat.” Péld 3, 5-6

Nagyszalontán születtem 1979-ben. Állatorvosként dolgozom a Gyulai Állatkórházban, illetve a Gyulai Agrár Zrt. szarvasmarha telepén. 2004-ben az egyetem elvégzése után Gyulára költöztem, azóta a gyulai gyülekezet a lelki otthonommá vált. Az Úr megajándékozott a feleségemmel és kislányunkkal.

Már fiatal koromban megrázott az Istenhez tartozás felelőssége. Az Úr vezetésével hitem úgy formálódott, hogy még egyetemi hallgatóként egy evangelizáción átadtam az életemet az Úr, Jézus Krisztus kezébe.

A presbiteri szolgálatot 2011 óta végzem. A diakóniai bizottságban és a missziói bizottság ifjúsági munkájának támogatásával igyekszem hasznos munkatársává válni Jézusnak és a gyülekezetnek. Az Úrtól kapott megbízásom szeretném alázattal és legjobb tudásom szerint, Isten vezetésével végezni.