Tóth Pálné
pótpresbiter

„Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját” (JEL.K. 2,10)

1957-ben születtem Gyulán, Sarkadon éltem keresztyén szüleimmel, ott konfirmáltam s majd ott kötöttünk házasságot férjemmel. Konfirmációmon és házasságkötésünkön is ez az ige hangzott el: Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját (JEL. K. 2 r. 10 vers). Így hívott engem el az Úr az Ő követésére. Ezzel az igével az Úr, azt is üzeni számomra, ha hű maradok hozzá, akkor hűségesen tudok szolgálni a gyülekezet testvéri közösségében is.    A gyulai gyülekezet 1981 óta vált lelki otthonommá. Eddig főként szeretetvendégségekben, rendezvényeken szolgáltam nagy örömmel és szeretettel. Két felnőtt lányunk és két unokánk van, akiket nagyon szeretünk.  Jelenleg nyugdíjas vagyok, fő foglakozásom most már az unokáinkkal való törődés. Előzőleg a kereskedelemben dolgoztam.

 Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felkerültem a presbiter jelöltek közé és a gyülekezet megválasztott pótpresbiternek. Isten mindig is munkálkodott életemben, én is Őt, teljes szívvel szeretném szolgálni! Bízom Istenben, hogy ebben a szolgálatban Ő vezet és erősíteni, segíteni  tudom gyülekezetünk lelki növekedését.