Kertész Lajos egy nyolc gyermekes paraszt családban látta meg a napvilágot, testvérei közül egyedül őt taníttatták a szülei. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Nagyszalontán végezte, 1914. szeptemberétől a debreceni Református Tanítóképző és a Kollégium diákja.

1918-ban friss diplomával Nagyszalontán kezdte néptanítói munkáját, majd 1923-ban elfogadva a kántortanítói állást, véglegesen Gyulán telepedett le. Az iskolai munkán kívül maga köré gyűjtötte az elemi iskolából kikerült ifjúságot, az önként jelentkező felnőtteket és helyi dalárdát, műkedvelő irodalmi színpadot kezdeményezett. Az elemi iskola igazgatója lett, valamint az iskola cserkészcsapatának parancsnoka. Igazi közösségi ember volt, a híres néptanítók nagy nemzedékének kiemelkedő tagja. Árpád utcai tanítói lakásuk hamarosan Gyula zenei életének központja lett.

1925-ben megalakította a Református Férfikart, amely 1927-től Vegyeskarként működött. A kórus fejlődése közben közösségi és művészi értékek felmutatásával fokozatosan épült be Gyula társadalmának életébe, kultúrájába. 1933-ban első díjat nyertek a XXIII. Országos Dalosversenyen és ezzel reprezentatívan is bekapcsolódtak az ország művelődésének vérkeringésébe, számos díjat, elismerést hoztak haza Gyulára. Repertoárjukon az egyházzenei kompozíciók mellett ott találjuk Erkel, Liszt, Kodály és Bárdos műveit, de néha előadták karnagyuk saját szerzeményeit is. Dalai, nótái többször elhangzottak a Magyar Rádióban és kiadásra kerültek.

Kertész Lajos a II. világháború után kemény munkával újjászervezte énekkarát, további sikereinek viszont politikai döntés vetett véget 1950-ben melynek értelmében egyesítették a Református Kórust, a katolikus Cecília kórust és az Erkel Dalkört új karnaggyal Béke Énekkar néven. Sikertelen két év után Kertész Lajost kérték fel a Béke Énekkar vezetésére, amely 1957-től – kiegészülve tánckarral és zenekarral – Erkel Szövetkezeti Művészegyüttesként működött tovább a vezetésével. Ebben az időszakban karnagya volt a 613. Szakmunkásképző Fiúkarának, az Erkel Gimnázium Leánykarának és Vegyeskarának, valamint a Gyulai Tanítóképző és Óvónőképző kórusainak. A versenyeken elért „Arany Diplomák” jelezték szerepléseik minőségét.

Dr. Gyarmati István valamikori presbiteri főgondnok, kórházi főorvos így emlékezett rá:

„Kertész Lajos Gyula városának jellegzetes, pótolhatatlan, sokoldalú egyénisége volt. Emberi magatartása, egyszerűsége, közvetlensége miatt mindenki becsülte és szerette. Az egyház nagy tehetségű orgonistája, kántora volt. A református iskola igazgatójaként rendkívüli felelősségtudattal, fegyelemmel és szeretettel vezette, szinte „családdá” formálta tantestületét, a tanulókat, szüleikkel együtt. Családi élete példás volt, négy fiát szerény pedagógusi jövedelme ellenére is a legmagasabb szinten iskoláztatta. Családi otthonukban öröm volt velük együtt lenni, a derű, a vidámság határozta meg ezeket a pillanatokat.”

1974-ben szeretett fiának korai elvesztése után fél évvel – a Jóisten őt is magához szólította.

„TEBENNED BÍZTUNK ELEITŐL FOGVA, URAM, TÉGED TARTOTTUNK HAJLÉKUNKNAK!” /Református énekeskönyv 90. zsoltár 1. verse/