A Gyulai Református Egyházközség
Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetségének
szolgálata 2013. év első félévében
Amilyen az élet – olyan a gyümölcse
„Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek…” (2 Pt 1, 8)
A bibliai gondolatok C.H. Spurgeontól, a nagy angol prédikátor Igehirdetésének – „Isten ígéreteinek tárházá-ból származnak.
Ha gyümölcsöző élettel kívánjuk dicsőíteni Urunkat, akkor hitre van szükségünk, ismeretre, mértékletességre, állhatatlanságra, kegyességre, isten félelemre és felebaráti szeretetre.
Mindezzel ha rendelkezünk, nem leszünk az Ige tétlen ismerői, hanem ténylegesen cselekvői.
A gondolatok szerzője a kegyelmi ajándékok szempontjából szükségesnek az alkalmasságot tartja fontosnak. Először nekünk kell jobbá lennünk, ha hasznosabbá akarunk lenni a szolgálatban.
A Magyarországi Református Nőszövetség, Pál apostol: Galata 6, 2 igéjét választotta vezér igéjéül.
„Egymásnak terhét hordozzátok, és így töltsetek be a Krisztus törvényét…”
A református gyülekezetek nőszövetségei, és mi is a Gyulai Református Egyházközség Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetsége a fenti készségek gyakorlásával szolgálunk. Egyházunk közösségében.
Hitünk erősítést bibliai ismerettel gyarapítjuk,
Mértékletességet szem előtt tartjuk,
Állhatatosságra törekszünk
Istenfélelemre és felebaráti szeretetre érzünk elhivatottságot.
Alkalmatosságot igyekszünk gyakorolni. Istentől elnyert tehetségeinkkel, -tálentumainkkal.
Református Nőszövetségünk szolgálatairól a továbbiakban adunk ismertető tájékoztatást:
- Egyházunk intézményének a Magvető Általános Iskola konfirmandusainak pünkösdi fogadalomtételük ünnepén Igés bibliai-jelölőket kézimunkáztunk ajándékul.
- A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális Központjának rászorultjait pünkösdi kaláccsal vendégeltük meg.
- A Pándy Kálmán Megyei Kórház betegeinek lelkészi és diakóniai látogatásához vigasztaló bibliai jelzőket készítettünk –és folyamatosan adjuk.
- A „Szeretethíd” a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok 2013. május 24-25
közötti programjának gyulai szervezését a Gyulai Református Egyház Presbitériumának Diakóniai Bizottsága elnökének szervezésével történt, aki a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának kitüntetett vezetője is. Nőszövetségünk e program keretében az Otthon közösségével Szeretetvendégségben töltött szolgálatot. Imádsággal, közös énekléssel, szavalatokkal kedveskedett és egy HÁZI ÁLDÁS festménnyel ajándékozta meg őket.
Öröm volt szolgálnunk, és öröm hogy örömöt adhattunk!
- A Tiszántúli református Egyházkerületi Nőszövetség Debrecenben 2013. június 21.-én a Nagytemplomban Egyházkerületi Konferenciát tartott a Kárpát-medencei Nőszövetségek és gyülekezeti tagjai számára.
Vezérigéje: 2 Tim. 1,12 „mert tudom, kiben hiszek és meg vagyok győződve, hogy Neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra…”
Népes számmal töltöttük be a Nagytemplom padjait.
Tartsd meg hazánkat Isten!… Gárdonyi Zoltán magasztos éneke zengett Kurgyis András lelkészkarnagy énektanítása által.
„Hiába bízunk, hiába élünk, hiába küzdünk, hiába vérzünk, ha nincs rajtunk Isten áldása… mindenkor.”
A konferencia alkalmát igaz szeretettel ajánljuk a Kárpát-medence Református Gyülekezeteinek, Nőszövetségeinek, – mely minden év júniusában kerül megrendezésre.
- A nagy múltú Geszti Tisza-kastélyt látogattuk meg kirándulásunk útján. Templomukban hálát adva Istennek gyülekezetük megmaradásáért, és a Népi Tanítókért, akik a hátrányos helyzetű közösségek gyermekeinek a magyar kultúrát tanítják, és az Arany János alkotásait, emlékeit kincsként őrzik.
- Nőszövetségünk tagjai tisztelettel vesznek részt egyházmegyei alkalmakon, bekapcsolódva a jó-tevéshez; mint a Kunágotai Református Gyülekezeténél tett látogatáson, – a templomuk felújításához jelentős adományt juttatva egyházunk által-.
- Okányi református Egyházközségben 2013. július 6.-án ünnepi Istentiszteletén, lelkészbeiktatáson voltunk. Dicsősség érte Istennek.
- Eleken a Református Gyülekezetben presbiteri és gyülekezeti csendes napon részesültünk Isten üzenetének hirdetésében.
- Szeretetvendégséggel ünnepeltük Egyházunk IFI jegyespárjának templomi eskü tételét, azt követően Szeretetvendégségben voltunk együtt a gyülekezettel.
- A hittanos gyermekek nyári táborozásának idején június 24-28-ig Nőszövetségünk szeretettel szolgálta a gyermekek étkezésének kiszolgálását.
Mindezt szeretettel Egyházunk javára, és Isten dicsőségére végeztük.
Boros Gáborné
Lorántffy Zsuzsanna Református Nőszövetség elnöke
Szóljon hozzá! Érdekel a véleménye!