Az elmúlt időszakban gyülekezetünk több építési beruházást valósított meg. mert valljuk, hogy épületeink eszközök, amelyek a missziónak, a diakóniának, a lelki alkalmaknak és az oktatásnak biztosítanak helyet. Célunk, hogy Istenhez méltó, a kor színvonalát tükröző, ugyanakkor örökségünket megbecsülő módon tartsuk fent és fejlesszük épületeinket. Minden nagyobb beruházás végén Istennek adtunk hálát, hogy meghallgatta imádságainkat és megsegített bennünket, megköszöntük a támogatóknak és kivitelezőknek a munkáját. 2024. szeptember 19-én csütörtök délután rendhagyó alkalmat tartottunk templomunkban és a templomkertben. Meghívtuk azokat az embereket, aki az elmúlt időszakban részt vettek az építési munkálatokban. Az építő munkástól kezdve egészen a cégek és vállalkozások vezetőjéig. Az alkalom a templomban kezdődött, ahol Baráth János lelkipásztor köszöntötte mindazokat, akik elfogadták a gyülekezet meghívását. A 90. zsoltár válogatott versei alapján hirdette Isten igéjét. Építők nyelvén beszélt a múlandó és maradandó életről. Majd Béres István gondnok megköszönte mindenkinek a munkáját és rámutatott arra, hogy Isten ügyén fáradoztak. Közösen megtekintették az új tornaterem építéséről készült kisfilmet, majd az alkalom a templomkertben folytatódott szeretetvendégséggel. A meghívottak örömmel fogadták a köszönetet és a vendéglátást. Több építő munkás elmondta, hogy nekik még egy beruházó sem köszönte így meg a munkáját. Hálás szívvel köszönjük, akik segítették ezt az alkalmat. Külön köszönet szakács testvéreink fáradozásáért.
Baráth Andrea lelkész