„„Mit kerestek?… Mester, hol laksz?” (38) Az esztendő utolsó vasárnapján Jézus első szavait olvashatjuk János evangéliumában. András és János ugyan nem tudnak értelmes választ adni Jézus legelső kérdésére sem, de legalább azt tudják, hogy szeretnének a közelében lenni, azt remélve, hogy közben majd történik valami. „Nála maradtak azon a napon” (39), és ott valami megváltozott bennük. „Megtaláltuk a Messiást” (41), hangzik András hitvallása később. Úgy gondolom, hogy Jézus mellett megtörtént velük az, amiről Keresztelő Jánostól hallottak: az Isten Báránya tényleg „elvette a bűnüket” (29). Jézus közelében nem Istentől megvetettnek, hanem szeretettnek ismerték meg magukat. Talán mindig is ezt keresték. Adjunk hálát azokért a krisztusi emberekért, akik közelében Istentől elfogadottnak éreztük magunkat. A közelgő új évben is szép lehetőségünk és feladatunk, hogy a velünk együtt élők is hasonlót tapasztalhassanak. Ehhez a dicséret szavaival így is hangozhat imádságunk: „Jöjj és lakozz benne.”

Imádkozzunk a fiatalabb nemzedékekhez tartozó, Jézust követni akaró tanítványokért, hogy bennünk ne akadályt, hanem segítséget találjanak keresésükben!

Hálaáldozatunkkal támogassuk egyházunk missziói munkatervét az új évben is!”

Református bibliaolvasó kalauz 2025.12.28.