„…hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem.” (43) Egymás után történnek a csodálatos gyógyítások, szinte magával ragadja az embert az az érzés, hogy tovább, és még, minden nyomorult élet kerüljön sorra, hiszen van itt beteg bőséggel. Felfogták, hogy az Isten országának evangéliumával találkoztak? Csupán ízelítő volt ez abból a hatalomból, aminek végső célja örök élettel megajándékozni a benne hívőket. Ez jól látható az ördögi lélektől megszállottak gyógyításánál: elnémította bizonyságtételüket (41), hogy ne vonják el a figyelmet a valódi végső célról.
Imádkozzunk küldetésünk hűséges betöltéséért.
Hálaáldozatunkkal támogassuk a gyülekezeteink gyermekmunkáját.”
Református bibliaolvasó kalauz 2025.01.12.