Adminisztrátor

/Adminisztrátor

A szerzőről: Adminisztrátor

This author has not yet filled in any details.
So far Adminisztrátor has created 1219 blog entries.

Református hit alapjai kurzus

Református hit alapjai kurzus indul gyülekezetünkben, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a Biblia alapvető tanításaival, református hit alapigazságaival, az egyház felépítésével, a gyülekezeti élet alapjaival. A kurzus február első hetében indul 12 alkalomból áll és heti rendszerességgel kerül megrendezésre a jelentkezőkkel közösen egyeztetett időpontokban. Szeretettel várjuk azokat, akik életéből kimaradt a hitoktatás, konfirmáció. Azoknak, akik hitükben [...]

2018-01-14T16:01:59+01:002018. január 14.|Egyéb|0 Komment

Elhunyt Tőkéczki László

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. 66 éves korában, január 8-án hívta magához Teremtője. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Dunamelléki Református Egyházkerület saját halottjának tekinti. Temetése 2018. január 23-án délelőtt 10 órakor lesz Budapesten, a Fiumei Úti [...]

2018-01-14T15:58:02+01:002018. január 14.|Egyéb|0 Komment

Kinder játék gyűjtés az Afrikai gyermekeknek

Kedves Testvérek, Szülők, Gyermekek! A zambiai Mungwiban szolgál dr. Keszi Krisztina orvos-misszionárius. Az ott élő gyermekeknek nincsenek játékai, ezért szeretnénk őket megajándékozni. Az Afrikába való csomagküldés nem egyszerű feladat, ezért csak apróbb játékokat tudunk küldeni. Erre az egyik legmegfelelőbb a kinder tojásban található játékocskák. Kérjük, aki tud ilyet felajánlani, az hozza be a lelkészi hivatalba, [...]

2017-12-17T16:12:51+01:002017. december 17.|Egyéb|0 Komment

Egy doboznyi szeretet

Isten iránti hálával köszönjük meg, mindazoknak, akik egy „doboznyi szeretettel” - tartós élelmiszerrel, tisztálkodási- és tisztítószerekkel segítették a Kárpát-medencében nehéz körülmények között élő magyar testvéreinket. A felajánlott adományokat átadtuk a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ). Isten áldása legyen az ajándékozón és az ajándékozottan.  

2017-12-17T16:09:04+01:002017. december 17.|Egyéb|0 Komment

Mézeskalács készítés

December 11-én hétfőn a nők bibliakörén került sor azoknak a mézeskalácsoknak a díszítésére és igével való ellátására, amelyekkel a karácsonyi  istentiszteletre érkezőket megajándékozzuk. Idén is nagy segítségére voltak  a nőtestvéreknek a fiatal generáció tagjai, akik nagy lelkesedéssel végezték a díszítést és a „minőségellenőrzést”, kóstolást.  

2017-12-17T16:04:17+01:002017. december 17.|Egyéb|0 Komment

Adventi készülődés

Az első karácsonyra a mennyei Atya készített szállást, a születendő Fiának. Az idei karácsonyra mi  készítsünk neki kedves otthont. Az otthon első tulajdonsága legyen a tisztaság. Sokan az ünnepre készülve elvégzik lakásukban, házukban a nagytakarítást. Vajon az életünk tiszta-e? Mocskos bűneink, Istenhez  nem méltó tetteink, szavaink, gondolataink, mulasztásaink bűze nem csúfítja el lelkünk otthonát, ahova érkezni  akar [...]

2017-12-17T15:57:42+01:002017. december 17.|Egyéb|0 Komment

Adventi készülődés a gyermekistentisztelet keretében

2017. december 3-án, vasárnap több mint 20 kisgyermek tapasztalhatta meg a karácsonyfa- és asztaldíszek együttes készítésének az örömét. Az ízléses, szép dekorációk az esztétikai élményen túl azt is üzenik számunkra, hogy a saját készítésű tárgyak értékesebbek, mert benne van a szeretetünk. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha [...]

2019-07-01T14:03:11+02:002017. december 12.|Egyéb|0 Komment

Prima primissima a református költő, író, műfordító

2017 december 1-én tíz kategóriában, 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában gálaesten. Köztük volt a Kossuth-díjas református költő, író, műfordító, Kányádi Sándor is. Kányádi Sándor 1929. május 10-én született a Hargita-megyei Nagygalambfalván. Kossuth-díjas költő, író, műfordító első verseskötete [...]

2017-12-12T19:49:10+01:002017. december 12.|Egyéb|0 Komment

Ifis kirándulás Szegeden

November 24-én Szegedre látogattak gyülekezetünk ifisei.  A Kálvin téri református templomban tettek először látogatást, ahol egy áhítaton adtak hálát Isten gondviselő szeretetéért. Az alkalom után kívül-belül megszemlélték a „kakasos” templom építészeti formavilága, mely nem a méreteivel tűnik ki református templomaink közül, hanem a gondosan tervezett arányaival és a szépen kialakított részleteivel. A Kálvin téri református [...]

2019-07-01T14:03:11+02:002017. december 12.|Egyéb|0 Komment

Készül az új énekeskönyv

„Az énekeskönyv szolgálati eszköz, ami elkopik, és időről időre születnek új énekek, ezért rendszeresebben, gyakrabban van szükség megújítására” – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök, a Liturgiai és Himnológiai Bizottság titkára  bizottság elnöke. „Volt néhány esztendő, melyben nem látványosan haladt a megújítás, de az akkori kutatások és konferenciák eredménye most érik be" – tette hozzá. Elkészült [...]

2017-12-03T18:02:41+01:002017. december 3.|Egyéb|0 Komment