“A Bibliában található legnagyobb konfliktus az, ahogy az Isten elő igéje ütközik az ő kiválasztott népének halott istenképével és az abból következő üres vallásosságával.“

Bolyki László legújabb könyvében az emmausi tanítványok történetén keresztül vezeti végig az olvasót azon a lelki hullámvasúton, amit közvetlenül Jézus kereszthalála utáni napokban jártak be a tanítványok, és legjobb igyekezetük ellenére járnak be hívők nap mint nap azóta is. Szemléltetésképpen az emmausi tanítványok című freskót hívja segítségül, amely drámai módon adja vissza az Emmausba igyekvő két tanítvány lelki állapotát, miután minden addigi prófétai kijelentés és személyes megtapasztalás ellenére képtelenek értelmezni, ami az orruk előtt történik.

Mondatonként veszi górcső alá a szerző a bibliai történetet, párhuzamot vonva az akkori és napjaink tanítványainak magatartása között. Hiszen Jézussal számos úton találkoztak emberek, Gáza, Jerikó és Damaszkusz felé menet, de e történet sajátosságát éppen az adja, hogy ez esetben ‘komoly hívők’ mellé szegődött, hozzá közel álló követőkhöz, akik a későbbi nemzedékekkel ellentétben látták a csodákat, érezték a mester jelenlétét, mégis szívükbe furakodott a kétség és a csalódottság. Miközben a kereszthalállal beteljesedik az írás, miközben a menny a dicső győzelmet ünnepli, a tanítványok gyászolnak.

A szerző személyes lelkigondozói és hétköznapi példákkal érzékelteti, hogy bár azóta eltelt kétezer év és a történet végkimenetele számunkra jól ismert, nem változott semmi, nehéz felfogásúak vagyunk és nem tudunk elvonatkoztatni saját szemszögünktől, ami viszont torzít, mivel a “lélek udvari festője’ gyakran átfesti azokat a részleteket, amit nem tudunk befogadni vagy megfelelően értelmezni. Taglalja a csapdákat, amelyekbe azóta is beleesünk: hogyan végzünk fejmosást lábmosás helyett, hogyan takarjuk ki Istent mások előtt felépített hiedelmekkel, magunk által épített “vallásos légvárainkkal”. Ha sikerül megfelelő eszközként Isten ügyét előremozdítani, hajlamosak vagyunk túlértékelni saját szerepünket, ha viszont nem, könnyen csalódunk. Fontos azonban megértenünk, hogy ennek is helye van Isten tervében. “Milyen felszabadító lenne elhinnünk, hogy Jézus nemcsak a felemelő istenélmények idején van közel hozzánk, hanem akkor is, amikor kudarcokkal és bűnökkel terhelt lélekkel vánszorgunk a hitevesztettség úttalan útjain”. Ha néhány hitvalló életének csupán egyes epizódját ragadjuk ki, a kép akár megdöbbentő is lehet, az isteni terv tágabb perspektívájából nézve viszont értelmet nyer. Emellett a könyv vázolja a jézusi terápia folyamatát is, a szelíd együttérző odafordulást a “frontális lelkigondozás” helyett, illetve azt, hogy ha tisztul a kép és eljutunk a felismerésre, feltartóztathatatlanul visszatér a cselekvő tetterő.

A könyv aktuális témát boncolgat olyan időkben, amikor kiüresednek templomok és gyülekezetek, mert nem azt kapták, amit vártak. A szerző arra biztat, hogy tágítsuk a nézőpontunkon, és ahelyett, hogy  végig aggódjuk életünket, elemzünk és értelmezünk, egyszerűen csak higgyünk az ígéretnek, és ne mi próbáljunk megharcolni egy olyan harcot, amit kétezer éve már megharcoltak helyettünk. A szerző végül csoportos és egyéni feldolgozásra szánt kérdésekkel summázza a mondanivalót, ami az olvasónak segíthet végiggondolni és megérteni, hogy éppen hol tart az emmausi úton.

Vámos Tamás
presbiter