M E G H í V Ó

Kedves Testvéreink!  A Mezőberényi Református Nőszövetség a házigazdája ebben az évben a
Békési Református Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozónak 2018. május 12-én, szombaton.

Szeretnénk erősíteni az Egyházmegyénkben működő Nőszövetségek szolgálatát, illetve segíteni a gyülekezeti nőszövetségek megszervezését. Nemcsak gyülekezeti Nőszövetségeink tagjait várjuk, hanem minden asszonytestvérünket, presbitereket, lelkipásztoraikkal együtt. Örülnénk, ha meghívásunkat elfogadnák és együtt lehetnénk Ige mellett, egymástól tanulva, együtt énekelve, majd asztalközösségben zárva ezt a napot. Beszámolnánk egymásnak munkáinkról is, melynek fontos szerepe lehet gyülekezeteink erősítésében: „Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Galata 6:2)

09.00    –    Gyülekezés (Mezőberény, Kálvin tér 9. gyülekezeti terem)

09.30    –    Nyitóáhítat a templomban – Katona Gyula esperes

09.50    –    Énektanulás

10.00    –    Mire jó a Nőszövetség? – P. Tóthné Szakács Zita lp, országos elnök

10.40    –    Kérdések és válaszok

11.00    –    Szünet

11.30    –    Énektanulás

11.40    –    Bemutatkoznak gyülekezeti Nőszövetségeink

12.20    –    Útmutatás a jövő felé és Krisztus felé – P. Tóthné Szakács Zita

12.30    –    Énektanulás

12.40    –    Záróáhítat – Papp Tibor mezőberényi lp.

13.00    –    Közös ebéd

Tisztelettel kérjük, szíveskedjenek testvéreink részvételi szándékukat és a résztvevők számát felénk jelezni 2018.május 8-ig a mezobereny@reformatus.hu e-mail címen.

Szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezeteink minden Kedves Tagját!

Testvéri szeretettel:
a Mezőberényi Református Nőszövetség vezetősége

Mezőberény, 2018. április 29.