Hit, élet közösség – címmel rendezett katechetikai konferenciát a Református Pedagógiai Intézet november 18-19-én Budapesten, az újjáépített Ráday Házban. A továbbképzésen és egyben szakmai fórumon előadást hallottunk a hitoktatás kihívásairól, a fiatalok között végzett szolgálat fontosságáról, az iskola lelkiségéről, az imádságra nevelésről. A különböző csoportokban gyakorlati tapasztalatcserére is sor került. A Bibliamúzeum lenyűgöző program volt: a régészeti leletek között időutazást tettünk. Mi gyulaiak a Magyar Zene Házába is eljutottunk, maradandó élményeket szereztünk.

Egy héttel később november 26-án Békésen dr. Szászi Andrea RPI igazgató helyettes vezetésével tartalmas, egyházmegyei hittanoktatói napon vettünk részt. Megerősödtünk a lelki közösségben: hitoktatóként Isten eszközei vagyunk az evangélium terjesztésében. Hálásak vagyunk az együtt megélt szakmai épülés és csapatépítés lehetőségéért Baráth Andrea lelkipásztornak. Köszönjük gyülekezetünk támogatását.

Patakyné Kovács Edit
hitoktató