„Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalába, nem hiszem… Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”
(Jn 20,25. 29)

Csodaváró korunk számára tanulságos eset a Tamásé. Bár a csodából kimaradt, mert nem volt ott a többi tanítvány között, de a Feltámadott Krisztus szaván fogja Tamást.

Elképzelhetetlenül vékony falú hajlék a Teremtettség, ami körülvesz bennünket. Megeshet velünk is az, ami Tamással. Miközben bosszúsan, fennhéjázva, zavarunkat palástoló gőggel beszélünk — „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, akkor nem hiszem” — , azt nemcsak a közvetlen környezete hallja, hanem az Úr is szóról-szóra megérti. A 139. Zsoltár mondata azokra a szavakra is érvényes, amiket szívesen törölnénk, letagadnánk, visszavonnánk, amikhez később nem adnánk a nevünket: „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram, messziről érted gondolatomat.” Nem földi lehallgatás történik, ami bizonyíték ellenünk, ami gyűlöletből, ellenségeskedésből fakad, hanem mennyei meghallgatás zajlik. A Krisztus-csodából eddig kimaradtak reménye a Feltámadott hallótávon belülisége. Krisztus jön, újra és újra rajtakap hitetlenségen, ellene fogalmazott vádakon, mentegetőzéseken, hogy miért nem voltunk ott, ahol találkozhattunk volna Vele.

Ahogy Tamás megkapta a maga csodáját, találkozását Krisztussal, úgy mi is megkapjuk. Egyetlen kor embere sincs rosszabb helyzetben, mint amaz első. A Krisztus-felismerés esélyében és esélytelenségében osztozik minden nemzedék. Az evangéliumokban feljegyzett vélemények, „vakságok”, elvétett találkozások és értetlenkedések a Jézus kortársai részéről és a gyarló tizenkettőtől — ebből a szempontból — több mint tanulságosak

Vannak teológusok, akik felhívják a figyelmünket, hogy a János evangéliuma a 20. rész 29. verséért íratott meg: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” A második keresztyén nemzedék már nem ismerte Jézust test szerint. Már nem láthatták őt és nem találkozhattak vele fizikailag, csak hallottak róla. János tudta mit jelent a látni és hinni feszültségében élni. Evangéliumán végigvonul ennek a két szónak a „vetélkedése”, s mindig a hitre esik a hangsúly, mindig a hit a nyertesse ennek a sajátos vetélkedésnek, ahogy itt is.

Hála Istennek, nem a Tamás szavain és érintésén múlnak a dolgok, hanem azon, hogy Tamást megszólítja a Feltámadott Jézus és megérinti Tamás lelkének sebhelyeit. A szó és a lehetőség csodája érintette meg őt, amellyel Jézus éppé tette a Tamás hitét.

A hit még a látást is pótolhatja! Jézus éppé akarja tenni a mi hitünket is, és azoknak a hitét is, akik alkalmatlanoknak tűnnek, akik őt eddig visszautasították. Ő él, alkalmasnak lát az Ő követésére. Ő nem utasít vissza, akarja, hogy mienk legyen a Tamás hitvalló szava és vele együtt Jézus boldogmondásának áldásos valósága: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”. Ámen.

Dr. Fekete Károly