Kopcsák Róbert, gyülekezetünk tagja, mint a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj legeredményesebb diákja, Sikeres Gyulai Diák elismerésben részesült. A díjat dr. Görgényi Ernőtől, városunk polgármesterétől, január 11-én, az újévi fogadáson, a városháza dísztermében vette át.

Mivel érdemelted ki a Sikeres Gyulai Diák címet?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem negyedéves hallgatójaként, 2019-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában az Általános, leíró és kognitív nyelvészet tagozat keretein belül 3. helyezést értem el.

Erkel gimnazistaként szépirodalmi alkotásokkal bontogattad a szárnyad, ezt a tevékenységet ma is folytatod?

Próbálkozom, de egyelőre nem publikálok. Annak idején tizenkettőtől, úgy tizennyolc éves koromig írtam verseket. A középiskolában a magam dicsőségére írogattam, azután teltek az évek, és egyre inkább azt gondoltam, hogy másokért kellene munkálkodnom, ez fordított a nyelvészet felé. Az irodalom valahogy megragadhatatlan volt számomra, a nyelvészet meg egy kicsit hasonlított a matematikához. Egyúttal az önzőséget felváltotta a közösség irányába érzett szeretet, az, hogy nem én vagyok a fontos.

Akkori verseid tehát más gondolati kör jegyében születtek, milyen hatásra történt nálad ez a fordulat?

Valóban, szemléletváltás következett be nálam. Újra elkezdtem templomba járni, és ha írogatok, akkor az nem magamról szól, hanem olyan dolgokról, amelyek építőleg hatnak az olvasókra. Olyan gondolatokat szeretnék megfogalmazni, amelyekkel valamit át tudok adni abból, amit hiszek. Egyelőre keresgélem a szavakat, jegyezgetem az ötleteket, hátha publikálásra érdemes írások is megszületnek. Hogy miért fordultam ismét Isten felé? Erre azt tudom mondani, hogy felnőtté érve szembesültem azzal, hogy meg fogunk halni, és ettől egyszerűen megijedtem. Ez adta a kezdő lökést ahhoz, hogy megváltozzon gondolkodásmódom a korábbiakhoz képest.

Budapesti egyetemistaként kerested a helyedet az ottani gyülekezetek között?

Ha nem tudok haza jönni, akkor a barátnőmmel a Kálvin téri templomba szoktunk „behallgatni”, de igazából Gyulán vagyok otthon. Pesten még csak nézelődöm, néhányszor elmentem a Gyulai Pál utcába, amely kifejezetten szimpatikus gyülekezet volt számomra.

Említetted, hogy a gyulai az otthonos gyülekezeted. Miért olyan jó érzés itt templomba jönni?

Mikor a Magvetőbe jártam, akkor a tanáraink kerestek olyan diákokat, akik segítenek a hangosító pultnál, és én, ha jól emlékszem, két vagy három évig ott tevékenykedtem, amíg el nem ballagtam. Akkor gyakran jártam templomba, és szerintem, ez alapozta meg ezt a jó érzést, bár akkor még sok mindent nem értettem. Ezek nagyon szép emlékek, szívesen gondolok vissza rájuk. Az istentiszteleteket és a hittanórákat hallgatva a tudás egy kis szeglete megszületett bennem. Ez pedig olyan szeglet, amire mind a mai napig igen erősen támaszkodom.  Úgy értem, van bibliaismereti tudásom, amivel képes vagyok valamilyen szintig összefüggéseiben látni a dolgokat. Magyarán szólva, tudok önállóan Bibliát olvasni, ebben sokat segítettek a hittanórák. Az istentiszteletek, amelyeket hallok, amellett, hogy feltöltenek, a hitemet is erősítik, és nagyon sokat segítenek abban, hogy egyre több hibát, ami gátol az Istennel való kapcsolatban, ki tudjak javítani.

Van olyan emlékezetes élményed, ami kötődik a gyulai gyülekezethez?

A leginspirálóbb élményem egy hosszú gondolatsor volt, ami arról szólt, hogy van rá lehetőségünk, hogy higgyünk, de ehhez gyülekezethez kell tartoznunk. Erre azóta is visszagondolok. Az is ide tartozik, hogy életemben kétszer kaptam Bibliát. Egyszer második osztályosként a Magvetőben, egyszer pedig a gyülekezettől, amikor konfirmáltam. Mindkét Biblia megvan a mai napig, és ezek az ajándékozások nagymértékben meghatározták azt, hogy Isten felé tudtam fordulni. Szóval nagyon hálás vagyok értük. Szerintem életem legfontosabb eseményei voltak.

Az egész gyülekezet nevében szeretettel gratulálok a Sikeres Gyulai Diák elismeréshez. Isten áldása legyen további életeden és tanulmányaidon.

Kósa Ferenc