Herjeczki Kornél (a házasság hete mozgalom országos koordinátora) elmondta: a programsorozat fő célja, hogy kedvet adjon a házasságkötéshez, képzésekkel, jó minták felmutatásával, hiteles élettörténetek megosztásával segítse a házasságra készülőket. Kitért arra: a mesterséges intelligencia térhódítása kihívás elé állítja a párkapcsolatokat. Az embert maximálisan kiszolgáló technika ugyanis „rászoktat arra, hogy azt keressem, nekem mi a jó, holott a párkapcsolat meghatározó kérdése az, hogy nekünk mi jó”. A következő héten szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a digitalizálódó, okos eszközökkel teli világban mégiscsak a személyes kapcsolat a legfontosabb. Fekete Károly református püspök arról beszélt: a házasság hete nemcsak a házasságra, hanem kifejezetten a keresztyén házasságra szeretné ráirányítani az emberek figyelmét. A házasságban „helye van a hitnek, amely megszilárdítja az elköteleződést” – mondta. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kitért arra: „a házasság kezdőpontja nem egy férfi és egy nő egymásra találása, hiszen Isten fedezte fel, hogy nem jó az embernek egyedül lenni.”
A „házasság olyan titok, amit Isten bízott ránk” és amit egy életen keresztül próbál megfejteni az ember – hangoztatta. Tari Annamária pszichoterapeuta azt mondta: a 21. században, a digitalizáció korában még mindig olyan régi értékek tartanak össze egy házasságot, mint a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés. Hozzátette: a kutatók ma amiatt aggódnak, hogy a „randiapplikációk tömege”, amelyek a tökéletes pár megtalálását hivatottak biztosítani, átalakítják a fiatalok párkapcsolatait. A huszonévesek a párválasztást egyre inkább a keresés izgalmával azonosítják, és kapcsolataikban is a vadászatot, az izgalmat keresik a kötődés biztonsága helyett.

A rendezvénysorozat idei házaspár arca Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter.