November 29-én, szombaton délelőtt 10 órától a Mezőberényi Református Gyülekezetben fog szolgálni Harangozó Gyöngyi, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nőszövetségének elnöke, Harangozó László püspök úr felesége. Vele együtt érkezik Halász Dániel, maradéki lelkipásztor, valamint több délvidéki testvér.
Mivel a Kárpát-medencei imanap idei imádságos anyagát a délvidéki nőszövetség készítette, ezen az alkalmon különösen is a Délvidékért fogunk imádkozni, és tanúi lehetünk annak, hogy vendégeink bemutatkoznak az egyházmegye közössége előtt.
A mezőberényi gyülekezet szeretettel hívja az egyházmegyéhez tartozó gyülekezeteket és nőszövetségeket, így minket, gyulaiakat is.
Kérjük gyülekezetünk tagjait, hogy részvételi szándékukat november 26-ig jelezzék, hogy továbbítani tudjuk a szervezők felé.
Aki szeretne részt venni az alkalmon, kérjük, jelezze 2025. november 26-ig a lelkészi hivatalban Bondárné Baleda Mária pénztárosnak személyesen vagy a következő elérhetőségeken:
e-mail: gyularefinfo@gmail.com
telefon: 06 66 362 019
