Évekkel ezelőtt magam is megtapasztalhattam, ahogyan Philip Yancey, coloradoi keresztény író, újságíró a zsúfolásig telt Papp László Sportarénában közvetíti a kegyelem üzenetét. Több, felettébb lelkesítő és lényegre törő gondolata visszaköszönt könyvében, amely már a címében a következő, akár provokatívnak is tűnő kérdést szegezi a hívő olvasótáborhoz: „Mire megyünk Istennel?“

Philip Yancey könyvében tíz, egymástól időben és térben elkülönülő, kilátástalannak tetsző élethelyzetet tár elénk. Hogy az olvasó jobban bele tudja helyezni magát a körülményekbe, külön fejezeteket szán annak, hogy az üzeneteinek összegzése előtt részletes képet fessen a helyszínen szerzett benyomásairól. Mire magához az előadáshoz érünk, magunk is úgy érezhetjük, hogy a hallgatóság sorai között ülünk.

A szerzőt felkérték, hogy szóljon a Virginia Tech egyetem diák- és tanári karához, akik csupán néhány nappal a lelkesítő beszéd előtt veszítették el harminchárom társukat egy iskolai vérengzésben. Diáktársuk leláncolta az ajtót és teremről teremre járva, válogatás nélkül lőtte halomra az ott lévőket. Már az első fejezet egyre kíváncsibbá teszi az olvasót, vajon mivel biztatja majd az anonim alkoholistákat, akik jövőjük tekintetében csak a következő pohárig látnak el? Hogyan közvetíti Isten gondviselését a bombamerénylettel sújtott mumbaiaknak, az értelmetlenül elhunytak szeretteinek? Hogyan tolmácsolja Isten szeretetét az üldözött kínai keresztyéneknek, akik százharminc kilométert tesznek meg, csak azért, hogy lopva, szigorú óvintézkedések közepette részt vehessenek egy vasárnapi istentiszteleten. Mit mond Istenről azoknak a prostituáltaknak, akik naponta akár több tucat férfinak szolgáltatják ki magukat, és kiutat keresnek? Philip Yancey könyvében arról tesz tanúbizonyságot, hogy maga is megtapasztalta, a kegyelem minden helyzetben jelen van. Az egyetemen tartott előadásának idején éppen felépülő félben volt egy súlyos autóbalesetből. A kórházba szállítása alatt egyetlen apró mozdulat az életébe kerülhetett volna, így kétórányi ideje volt, hogy telefonon elbúcsúzzon a szeretteitől és felkészüljön az Úr Istennel való találkozásra. Az esetekből és saját tapasztalatai alapján levont következtetés rávilágít, hogy valójában az általános megközelítés sántít. A legfontosabb nem az, miért is történnek hasonló esetek; hanem ahol legnagyobb a szükség és a sötétség, oda áramlik igazán a kegyelem.

A bevezetőben lévő utalás nem véletlen. A könyvet olvasva az az érzése támadhat az olvasónak, hogy a könyv elsősorban a hívőket szólítja meg; akik ismerik Istent, az Ő igéjét és hatalmát. De vajon tényleg helyén van-e a hitünk és Istenbe vetett bizodalmunk, ha bennünket érnek hasonló csapások? Mit mondunk a hozzánk közel állóknak, ha fájdalmat kell elviselniük, ha a veszély valóban kézzelfogható? A könyv ezekre a kérdésekre ad választ. Egyúttal segítségünkre lehet arra az esetre is, ha netán nekünk szegezik a kérdést: na most mire megyünk a ti Istenetekkel? Nem utolsósorban az elénk táruló húsba vágó emberi történetek megerősíthetik az olvasót abban, hogy túl lehet élni, meg lehet bocsátani, és tovább lehet lépni, hogy a tetteknek következményei vannak, a sebhelyek talán örökre megmaradnak, de nem kerülhetünk olyan helyzetbe, ahová a mennyei Atya ne tudna utánunk nyúlni, és vigasztalást nyújtani.

Vámos Tamás
presbiter