Felmenőim között több református lelkész volt, mint például a dédapám, és a nagyapám, így természetes módon sok biblia maradt a család birtokában, köztük kultúrtörténeti szempontból értékes példányok. A hagyatékot azonban, a régi bibliákkal együtt a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltárnak adományoztuk, így közkincs lett belőle. Az ötvenes évek elején, kislány koromban, nem nagyon voltak gyermekbibliák, mint most, inkább kifestő füzetek segítségével ismerkedhettek meg a magamkorúak a Bibliával.  Hogy gyermekek esetében a képek mennyire vonzóak tudnak lenni, arra jó példa az a családi aranybibliának nevezett képes Biblia, amelyet a benne levő ábrák miatt édesanyám és lánytestvérei gyermekkorukban sokat nézegettek. Az egyik kép az ígéret földjéről visszatérő izraeli kémeket ábrázolta, ahogyan a vállukra tett rúdon egy hatalmas, földig csüngő szőlőfürtöt cipeltek. Ez annyira tetszett nekik, hogy számtalanszor fellapozták, később ez a Biblia szinte magától ezen a helyen nyílt ki.

 Az első, saját Bibliámat 1958-ban, konfirmációm alkalmából kaptam, amelynek belső oldalán édesanyám kézírásával az áll, hogy „Légy hű mindhalálig”. A következő szintén szüleim ajándéka volt Réka lányunk születésekor. 1997-ben vettem meg a Kálvin Kiadó gondozásában, már új fordításban megjelent, magyarázatokkal ellátott Bibliát, ebben mindig meg tudom nézni, ha valami nem világos előttem. Most egy 2014-es kiadású, kisebb méretűt használok, szeretem, mert úgy „jól kézre áll”. Talán nem illik válogatni a Biblia könyvei között, de a négy evangéliumon kívül nagyon közel érzem magamhoz a Példabeszédek könyvét, amelyre nagymamám hívta fel a figyelmemet. A Zsoltárok pedig, mint egy csodálatos költeménysor jelenik meg előttem. Bizonyára minden bibliaolvasónak vannak kedvelt igéi, számomra ilyen, amely sokszor elébem is jön, a Filippi 4, 13: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.

 Dr. Szüle Olga