Hálaadó istentisztelet
Isten iránti hálával szeretnénk megköszönni mindazoknak az imádságát, szolgálatát, segítségét, akik rész vettek a hálaadó istentisztelet előkészítésében és lebonyolításában. Az alábbiakban néhány életképet közlünk az alkalomról.
Istentisztelet a hétköznapokban
...fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek... (2Krón 20,21) Ez alkalommal egészen szokatlan módon adott győzelmet Isten az ő népének. Miután böjtöltek és imádkoztak, Jósáfát „seregei" előtt mentek az énekes léviták „szent öltözetben", és dicsőítették az Urat, utánuk a nép. Velük szemben az ellenség. Jósáfát bátorította [...]
Konfirmáció
Tisztelt Szülők! Szeretettel tájékoztatjuk azokat a szülőket, akiknek gyermekük 7. osztályos lett a konfirmáció lehetőségéről. Azok a szülők, akik gyermeküket református gyülekezetben keresztelték, fogadalmat tettek, hogy úgy nevelik és neveltetik gyermeküket, hogy eljusson a konfirmációra. Szeretettel kérjük, segítsék gyermekük jelentkezését! Azok a 7. osztályos fiatalok, akik nincsenek megkeresztelve, de szeretnének református gyülekezetben konfirmálni, őket is [...]
2024 AZ ÉLŐ IGE ÉVE – Máté 20,1-16
„Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.” (1) Jézus a mennyek országáról tanít, hogy formálja üzenetével a jelen egyházát. A Gazda a kereteket már megteremtette: van művelhető területe, ahová el tudja hívni a munkásait. Milyen sokat fárad a munkásaiért: folyamatosan keres - felfogad - szeme van [...]
Templom és templomkert rendbetétele
Kedves Testvérek! Augusztus 30-án pénteken 17 órától közös templom és templomkert takarítására hívjuk és várjuk gyülekezetünk tagjait. A nőtestvérek segítségét elsősorban a templom takarításában kérjük. Tisztitószerek lesznek, de aki teheti, kérjük hozzon magával portörlőt, kis vödröt vagy edényt. A férfitestvérek segítségét a templomkert rendbetételében kérjük, aki teheti hozzon magával gereblyét, lapátot, munkás kesztyűt.
A többre mutató kenyér – Kenyéráldás a debreceni Nagytemplom előtt
„Az újkenyér arra hív, hogy engedjünk a birtoklásból és növekedjünk a létezés örömében, ahol kiderül, milyen nagy különbség van mozgástér szempontjából az aggódó, a gondviselést nem érző ember és a gondviselésben hívő ember mozgástere között” – hangsúlyozta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 2024. augusztus 20-án, a debreceni Nagytemplom előtti kenyéráldás alkalmával. A kenyérben [...]
Az állam
Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak..., mert Isten szolgája az a te javadra. (Róm 13,1.4) Amikor az ország az államalapításra emlékezik, akkor jó, ha megnézzük, mit tanít a Szentírás az államról, a hatóságról, a hatalomról, a felsőségnek való engedelmességről. A Biblia szerint az állam léte Isten gondviselő szeretetében gyökerezik. Isten adott hatalmat a hatóság kezébe, [...]
2024 AZ ÉLŐ IGE ÉVE – Máté 16,13-20
...Csupa megtisztelő jelző, amit Jézusra mondanak, mégis téves, sőt öngyilkos. Nekünk isteni megváltóra van szükségünk (Krisztus = fölkent = messiás), csak ekkor lehetünk biztosak benne, hogy a megváltás végleges, mert magától az Úrtól van. Ezt vallja Péter. Egyházat csak erre a tiszta tanításra lehet alapítani, akkor biztos minden támadás ellen. Imádkozzunk, hogy egyházunkban, a világkeresztyénségben [...]
