A keresztyén egyház legnagyobb, legszentebb ünnepe húsvét, a feltámadás ünnepe, mert azt hirdeti: megtörtént a világ megváltása. Jézus Krisztus megszabadította az embervilágot bűneiből, kiengesztelte Istent, halálával megszerezte számunkra Isten bocsánatát.

Pál apostol nyomatékosan hangsúlyozza, hogy hitünk alapja, fundamentuma Jézus Krisztus feltámadása. Ezért írja a korintusi gyülekezetnek: “Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (lKor 15,14).

Mégis, vagy talán éppen azért, mert Krisztus feltámadása a hitünk alapja, sokakat megkísért a gondolat, hogy kételkedve fogadja a feltámadás evangéliumát. De ne csodálkozzunk ezen, hiszen még Jézus tanítványai is kételkedtek, amikor eljutott hozzájuk a hír: Jézus él! Lukács evangélista feljegyzi, hogy “üres fecsegésnek” tartották. Csak akkor hitték el, amikor maga a Feltámadott jelent meg előttük, amikor találkoztak az élő Jézus Krisztussal.

A tanítványoknak megadatott, hogy megláthatták őt feltámadottként, kezén és lábán a sebek helyével, beszélhettek vele, küldetést kaptak tőle. De nekünk, kétezer évvel az események után megadatik-e ez a találkozás? Úgy bizonyára már nem, ahogyan a tanítványok találkoztak vele.
Testben többé már nincs közöttünk az Úr. De Isten Lelke mégis létrehozhatja ezt a találkozást, megajándékozhat bennünket diadalmas húsvéti hittel. Ez azért fontos, mert a feltámadásba vetett hit hiánya komoly következményekkel jár életünkre nézve. Feltámadásba vetett hit nélkül a halál nyomasztó és az élet lassan értelmetlenné válik. Könnyen felelőtlenné válunk és kimondatlanul is az élj a mának életszemlélet irányítja mindennapjainkat. A hedonista, egoista életszemlélet megfeledkezik arról, hogy nincs ma tegnap és holnap nélkül. Csak együtt érvényesek. Amit tettünk vagy mondtunk a múltban, annak következményeit viseljük most. Ahogyan gondolkozunk a jövőről, az befolyásolja a jelenünket.
Amit gondolunk a halál utáni életről, feltámadásról, az meghatározza a hétköznapjainkat. Miért olyan erőtlenek ma a keresztyének? Miért tűnik elesettnek az egyház? Talán azért, mert nem vesszük komolyan húsvét üzenetét. Találó az egyik gyermek megállapítása. Gyermekeket arra kértek, hogy saját szavaikkal mondják el a húsvéti történetet. Az egyik kis történetnek a következő mondat volt a csattanója: minden évben húsvét vasárnapján elgördítjük a követ a sírbarlang szája elől, hogy Jézus kijöhessen, aztán este visszarakjuk!

Talán azért nincs igazi feltámadás ünnepünk, mert nincs átélt és megélt nagypéntekünk sem. Akik nem gondolkoznak istenhívő szívvel, meg sem érthetik Jézus halálát és feltámadását.
Akik pedig gyermekkoruk óta hallották, ismerték ezt a történetet, azok megszokták. Ahogyan az egyik gyülekezetben húsvétkor az egyik buzgón templomba járó gyülekezeti tag a mindentudók magabiztos mosolyával hajolt a lelkipásztorhoz az istentisztelet után, és ezt mondta: „Szép volt ez a prédikáció, de azért tudjuk, hogy a halálból még senki sem jött vissza.”
Erre a szemléletre mondja az apostol:
“Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (lKor 15,14).

Húsvét örömüzenete: Jézus él! Feltámadt! Lehet vele találkozni. Jézussal való találkozást Isten Szentlelke ma is megvalósítja az ige, igehirdetés és úrvacsora által. Isten azt várja, hogy hittel és bizalommal fogadd a hirdetett igét, mely örömet, erőt, reménységet ad az ünnepre, a hétköznapokra és az örökéletre. Sőt még a küzdelmes és megterhelt időszakokra is, ahogyan az egyik ének vallja:

Amikor köddé válnak derűs álmaim,
És összetörve állok sorsom romjain,
Homályos utam végén felvillan egy kis fény:
Krisztus él! Krisztus él!

Mikor fáradt csendben nyomaszt a bús magány
És gondoktól terhelten kóborlok tétován
A Szentlélek megszólít, s fülembe súg:
Ne félj! Krisztus Él! KRISZTUS ÉL!

Megváltóm, Királyom, Uram, aki nem felejtett el,
Most is megvigasztal Ő és fogja a kezem.
Viharban kőszikla, a bánatban remény,
Minden elmúlik, de Krisztus él!
Krisztus él!